Jövőre is folytatják a járdák felújítását Tökölön. Erről számolt be Hoffman Pál, polgármester. Elmondta, hogy a Belügyminisztérium minden évben kiír pályázatot feladatellátásra, aminek keretében 30-40…
Talált állatok
A lakosság is bejelentheti az elkóborolt állatokat. László Ildikó, az Aries Kft. városgondozási egység vezetője elmondta, minden szigetszentmiklósi jelezheti a cég felé a közterületen bóklászó…
Tavaszi Családi Délután
A Katáng zenekar – „Tarkabarka dalok” című előadása, mely a zenekar dalaiból összeállított, alkalomnak megfelelő (tavaszváró) kötetlen, koncert jellegű előadása, minden korosztály számára.
Körbejártuk a költségvetést
Útjára indult egy sorozat nálunk a Városháza Magazinban, ahol Nagy János polgármester több adásban beavatta a nézőket a költségvetés készítésének a folyamatába, a képviselőktől beérkező…
Online versenyez a Sziget Dance
A világhálón keresztül is folyik a versenyszezon a térségi táncosoknál.
Bach Mindenkinek Fesztivál
Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre Johann Sebastian Bach születésének évfordulója alkalmából a Bach Mindenkinek Fesztivál. Fellép a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes. Tagjai: Kovács Zalán László…
Jön a tavasz
Hamarosan vége a fűtésszezonnak. Tiba Gábor, az Aries Kft. távhőszolgáltatási egység vezetője elmondta, szeptember 15-től május 15-ig minden szerződött társasházban biztosított a folyamatos fűtés.
Fontos a környezetvédelem
A Föld Órája. A Városi Könyvtár és Közösségi Ház arra hívja fel a lakók figyelmét, hogy tegyenek a környezetük védelméért, ezért március 27-én este fél…
Tesztelés helyben
Egyéni tesztelésre is lehetősége van a lakóknak. Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere elmondta, a koronavírusos megbetegedések száma folyamatosan nő, így egyre sűrűbben lesz lehetősége a lakosságnak…
Ember, járvány, hit – V. rész
A bezártság, az izoláció soha nem lehet jó. Börtönélmény az, amit ezekben a napokban megélünk. A legvadabb kommunista időkben sem kellett templomokat bezárni. Most igen.…