Szigetszentmiklós, Tököl, Dunavarsány és a régió hírei

2013. június 13., csütörtök 16:27

Van még munka

Szivattyúznak és elhordják a homokzsákokat Lakihegyen

Van még munka. A dunai árhullám Szigetszentmiklós, Lakihegy városrészében vasárnap éjszaka tetőzött, azóta pedig szépen apad a folyó, adta ki közleményében Szabó József. A polgármester szerda késő délutáni tájékoztatása szerint a Duna a tetőzés óta már több mint 90 centimétert apadt, ezért már tegnap megkezdték a próbaszivattyúzást egyes ingatlanokból és a homokzsákokat is elhordják. Szabó József arra kéri a helyieket, hogy segítsenek a homokzsákok kipakolásában, ugyanakkor felhívja figyelmet, hogy azok elszállításában az önkéntesek már nem vehetnek részt. A munkákat egyébként a fertőzésveszély miatt kizárólag védőkesztyűben és védőfelszerelésben lehet végezni. Éppen ezért - bár a homokzsákok tartalmát újra lehet hasznosítani - a homokot csak olyan helyre szabad vinni, ahol az ember bőre nem érintkezhet vele. Játszóterekre, homokozókba vinni tilos, és a zsákokat sem szabad élelmiszerek tárolására használni.

Média

Vaku

  • Bővülés évről- évre
    Bővülés évről- évre

    Haeffler András vendége Lázár Gergő, a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója.

  • Séta az adók körül
    Séta az adók körül

    Haeffler András vendége Moldván Valéria adóügyi irodavezető, Szigetszentmiklósi Önkormányzat

  • Nevetni kell!
    Nevetni kell!

    Haeffler András vendége Papp János nevetéskutató