Gyógyüdülés nyugdíjasoknak

Mezőkövesden üdülhetnek a nyugdíjasok. Az egyhetes pihenést október 1-től 7-ig tartják. A szigetszentmiklósi önkormányzat 2005 óta minden évben lehetőséget biztosít a rászoruló szépkorúaknak, hogy egy hétig minden gondjukról megfeledkezve pihenjenek. A Polgármesteri Hivatal idén is árajánlatot kért a szállásadóktól és autóbusz üzemeltetőktől. A beérkező pályázatok elbírálása után a képviselő-testület az anyagi lehetőségekhez igazodva úgy határozott, hogy 36 helyi nyugdíjas vehet részt a gyógyüdülésen. A szállásra, az ellátásra és az utazásra valamivel több mint 1 millió 300 ezer forintot költ a város.

A SZIPE még pihen

Bár a 2012/13-as tanév ma elkezdődött, a Szigetszentmiklósi Ifjúsági Parlament még pihen egy kicsit. Szeptember végén látnak hozzá a nyári szünet után ismét a munkához. Addig pedig a Szabacsi Napon és a város többi rendezvényén vesznek részt. A diákönkormányzatokkal és az ifjúsági parlament vezetőivel a hónap végén kezdik meg az őszi programtervben szereplő feladatok elvégzését – mondta el Tóth Benő. A SZIPE elnöke elmondta, az ifjúsági ház is folyamatosan várja majd a látogatókat.

Újabb vevő a sétányon

Alakul a Duna-parti sétány Szigetszentmiklóson. Igaz a területrendezés még a távolabbi jövőben ígérkezik, de a Pénzügyi Bizottság legutóbbi ülésén egy területvásárlási kérelemről is döntött. Az egyik lejáró melletti 93 m2-es önkormányzati területet szeretné megvenni az egyik ingatlantulajdonos. Korábban a Gazdasági Bizottság az eladás mellett döntött. Most a Pénzügyi Bizottság az árat is meghatározta – tudta meg a Lakihegy Rádió Kövesdi Lászlótól, a szaktestület elnökétől.

Milliárdok jutnak a sportszervezeteknek

Milliárdok jutnak a Pest megyei sportszervezeteknek a társasági adókedvezményeknek köszönhetően. Az új támogatási rendszer célja, hogy bővítse a rendszeres sporttevékenységben résztvevők számát. A Pest megyei egyesületekhez idén a sikeres pályázatok révén csaknem 4 milliárd forint közvetett állami támogatás került. A sportszervezetek közül a megyében a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre kapja a legtöbb pénzt, több mint 880 millió forintot. A Szigetszentmiklósi Kézilabda Sportkör majdnem 15 millió, a Szigetszentmiklósi Női Kézilabda Sport Egyesület 6 millió, a Batthyány Kázmér Gimnázium Diáksport Egyesület pedig szinte 5 millió forintot kapott.

Fókuszban a néphagyományok

Hagyományőrző óvoda nyílik szeptemberben Szigetszentmiklóson. Az Ádám Jenő Többcélú Intézmény óvodájában a néphagyományok tiszteletére és őrzésére nevelik majd a kicsiket. Legalábbis ez derül ki az intézmény pedagógiai programjából. A város legújabb ovijában szakképzett pedagógusok foglalkoznak majd a gyerekekkel. Van köztük fazekas, vagy például évtizedes múlttal rendelkező népi táncos, de olyan is aki a falusi életet és a népszokásokat nem csak ismeri, hanem őrzi is, így hitelesen tudja átadni a gyerekeknek. Az Oktatási-, Informatikai és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága soron következő ülésére készített előterjesztésből az is kiderül, hogy az intézmény pedagógiai programját és a működést szabályozó dokumentumokat a szakértők elfogadásra érdemesnek találták. Az óvoda pedagógiai programjáról a szaktestület szeptember 5-i, szerdai ülésén dönt majd. A bizottság 13 órától tanácskozik a Polgármesteri Hivatalban.

FIGYELNI KELL A GYEREKEKRE

Tanévkezdéskor nagyon kell figyelni a kisiskolásokra. Segíteni kell nekik a biztonságos közlekedésben, elsősorban a forgalmas útszakaszokon – mondta el Kántor Gerzson. A szigetszentmiklósi rendőrkapitány arra kéri a szülőket, hogy ne vigyék el autójukkal egészen az iskola kapujáig a gyerekeket, mert így gyakran okoznak torlódást a reggeli órákban. A rendőrök minden iskolánál irányítják majd a forgalmat a gyerekek biztonsága érdekében. A rendőr alezredes hangsúlyozta, ilyenkor célszerű, ha a szülők ismét elmagyarázzák a gyerekeknek a gyalogos közlekedés alapvető szabályait.