Akik megverték a világot

A klub történetének legeredményesebb kick-box utánpótlás világbajnokságán van túl a Szigetszentmiklós-Tököl SE. Sportolói hat érmet szereztek. Elszaszer Kitti aranyérmes lett, testvére, Dávid pedig ezüstérmet szerzett. A dobogó harmadik fokára Gremen Petra, Olajos Enikő, Fésű Lajos és Vetor Attila állhatott fel. A Pozsonyban zajló világversenyen 52 ország 1520 versenyzője lépett a tatamira. A Szigetszentmiklós-Tököl SE pedig 11 versenyzővel képviselte az országot. 

Diétás menüt kapnak a rászorulók

Diétás menüből is választhatnak a szigetszentmiklósi rászorulók. A Vadgesztenye Szociális intézményben végzett ellenőrzés során a Pest Megyei Kormányhivatal korábban kifogásolta, hogy az ellátottak számára nem biztosított a diétás étkeztetés. Dr. Kécza György, az önkormányzat Népjóléti Bizottságának elnöke elmondta: találtak megoldást a problémára, így mostantól az érintettek élhetnek a lehetőséggel. 

Szabacsi Nap

2007 óta rendezik meg, hagyományőrző jelleggel a Szabacsi Napot. A település egykori magját képező Szabacs városrészen, az Árpád utcában elevenítik fel a falusi népszokásokat, az elmúlt korok emlékeit. Az egész napos szabadtéri rendezvény ideje alatt a színpadi produkciók mellett lehetőség nyílt az utcában található Helytörténeti Gyűjtemény, az Ádám Jenő Emlékház és számos portán alkalmi kiállítások megtekintésére. A nap folyamán gyermekeknek koncert, utcaszínház, kézműves foglakozások és népi játékok valamint a felnőtteknek vásári forgatag, ételkóstolók és szórakoztató programok kínálkoztak.

Folytatják a karbantartást

Ezen a héten is folytatódik a csatorna-karbantartás Szigetszentmiklóson. Szeptember 24-ig, a Szentmiklós úti lakótelepen dolgoznak a Szigeti Vízművek emberei. Az ott élőket és arra közlekedőket arra kérik: az autókkal úgy parkoljanak, hogy a tisztítógépet ne akadályozzák, és a csatornaszemeket is hagyják szabadon. Egyébként október végéig zajlanak majd a munkálatok a város különböző területein.

Elfogadták a feltételeket

Elfogadta az OTP diktátumát a szigetszentmiklósi képviselő-testület. Nem is tehetett mást. A bank azt szeretné, hogy ha változtat általános szerződési feltételein, a hitelszerződést is módosíthassa ennek megfelelően. A Bucka-csatorna beruházás miatt korábban közbeszerzési eljáráson kereste a hitelező pénzintézetet az önkormányzat, de más nem jelentkezett az ajánlatra. Az ellenzéki képviselők azt kifogásolták, miért nem keresett másik bankot is a helyhatóság. Szabó József, polgármester azt mondta: kerestek, de nem találtak.

Budaörsi lesz az új rendőrkapitány

Tíz rendőrkapitányt váltottak le szombati hatállyal az országban. Többek között a szigetszentmiklósi főrendőrt is felmentették. Helyettese vezeti a kapitányságot, amíg nem neveznek ki új vezetőt. Dr. Kántor Gerzson a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendelkezési állományába kerül. Ez azt jelenti, hogy amíg nem találnak számára megfelelő beosztást, nem kell dolgoznia, de megkapja a fizetését. Az egyik országos lap úgy tudja, hogy a szigetszentmiklósi rendőrök parancsnoka Csipler Norbert lehet. Ő Budaörsről jönne át, korábban pedig a ráckevei kapitányságot is vezette, így Szigetszentmiklós sem ismeretlen számára.