Bár a 2020-as Summerfestet a járványügyi helyzet miatt külföldi fellépők nélkül kellett megrendezni, a nemzetköziség idén sem maradt el. Augusztus 16-án az Afrikai és Latin esten vehettek részt az érdeklődők, ahol a zenés-táncos műsor után közös tánctanításra is sor került.
A bibliai bölcsesség
A Hit és lélek műsor e heti vendége Varsányi Ferenc evangélikus lelkész. Téma: A bibliai bölcsesség.
Szigorú intézkedések
Szájmaszk nélkül tilos bemenni a szigetszentmiklósi Polgármesteri Hivatalba. Ez nem csak az ott dolgozókra vonatkozik, hanem az ügyfelekre is, hívta fel a figyelmet Nagy János.
Nincs több titok
Mindenki láthatja a jövőben, mire mennyit költ Szigetszentmiklós Város Önkormányzata. Minden önkormányzati beszerzés, annak adataival együtt felkerül az önkormányzat honlapjára.
Fejlődnek a háziorvosi rendelők
Nagyértékű orvosi berendezésekkel gazdagodott a szigetszentmiklósi háziorvosi rendelők praxis közössége. Ennek köszönhetően számos olyan szűrővizsgálat is elérhető már a városban, melyre eddig nem volt lehetőség.