Egy különleges kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők szeptemberben a szigetszentmiklósi Kossuth utcai Református templomban. Szalkay László tárlatvezetése során felidézzük a gyülekezet és a város múltját, de szó esik azok jelenéről is.
Rózsaszín maszkos séta
Az Európai Nők Szervezetének szigetszentmiklósi csoportja idén is megrendezi Szigetszentmiklóson a Rózsaszín szalagos sétát a mellrák ellen, október 17-én szombaton, reggel 9 órától. Stúdiónk vendége Rákosi Katalin, a szervezet elnöke.
Forgalomlassító küszöböket helyeztek ki
Biztonság mindenekelőtt. Akadályok lassítják az autósokat Tökölön.
Séta a mellrák ellen
Újra megrendezik az eredetileg rózsaszín szalagos, a mostani vírushelyzetre való tekintettel azonban idén Rózsaszín Maszkos Sétát a mellrák ellen Szigetszentmiklóson. A cél az emlőrák korai felismerése, valamint a prevencióra való figyelemfelhívás.
Kulturáltabb környezetben
Szigetszentmiklósi fiatalok keze által szépült meg a Váci Mihály tér. Nagy János polgármester kezdeményezésére helyi fiatalok csiszolópapírt és ecsetet ragadtak, elsőként a padokat és az asztalokat alapozták le.